MENÜ

Szülőknek

Mit nézegessen gyermekem a neten? Mi az, ami biztonságos, gyerekbarát? Legyen kikapcsolódás számára, hisz úgyis eléggé le van terhelve szegény. Persze azért az is jó lenne, ha „ragadna rá” valamennyi tudásmorzsa.

Minden bizonnyal ismerős kérdések, gondolatok ezek számotokra is. A ludbriko.hu szórakoztató és tartalmas válasz a fenti kérdésekre.

2013-ban a Legjobb Gyerekbarát Tartalom díját elnyerő ludbriko.hu a felnőtteknek szóló építészeti és dizájn oldalakhoz hasonlóan az építészet, a tárgykultúra és a képzőművészet újdonságait, érdekességeit viszi közel általános iskolás olvasóihoz. Az oldal színes építészettörténeti és helytörténeti írásaival, játékaival is formálódhat a gyerekek vizuális kultúrája, érdeklődésük, figyelmük az építészet felé fordulhat.

Nem célom, hogy építészeket faragjak a gyerekekből. Úgy gondolom, aki gyermekkorában kapcsolatot teremt az építészettel, épített környezetével, felnőtt korára érzelmileg is kötődni fog ezekhez. Így, az épített környezetükre érzékeny, azt tisztelő és megóvó felnőttekké válhatnak. Az épített környezethez fűződő kapcsolat erősítése mellett kiemelten fontosnak tartom a vizuális kultúra fejlesztését, a fantázia és kreativitás élénkítését.

Kedves Szülők! Tartsatok gyermekeitekkel, nektek is jó, és épületes szórakozást kívánok!

 

 

Mit szólsz hozzá?