játékajánló Archives - ludbriko
ludbriko
Épületes szórakozás
ezzel egyszerűbb

Még csak az kéne, így is van már ott elég kacat! Ugye, ilyet csak egy felnőtt mondhat. Hiszen először is alig van felesleges holmi a szobátokban. Előbb, vagy utóbb mindent fel lehet majd használni valamire. Amit meg esetleg nem, az meg biztos, hogy nagyon fontos emlék. Aztán meg, hogyan is lehet lekacatozni éppen egy ilyen [...]

játékajánló

Karácsony közeledtével ismét összegyűjtöttem néhány remek épületes játékot, melyek felkerülhetnek arra bizonyos bűvös kívánságlistára. Totem Archiville Már itthon is kapható a Totem legújabb játéka. A nagyszerű kartonjáték 53 épületéből és 32 tájrészletéből építhettek várost. “Nincsenek szabályok – a fák a felhőkarcolók fölé érhetnek, az utak keresztbe-kasul szaladhatnak, a házak egymás hegyén hátán állhatnak – az [...]

az angol parlament épülete, Westminster-palota, Big Ben, London (keywordpicture.com)

Már csak kilencven valahányat kell aludni, és július 27-én elkezdődik Londonban az olimpia. Óriási a készülődés és a várakozás. Kiderült, hogy a Lego is olimpiai lázban ég. Bejelentették, mi lesz az építészes sorozat következő darabja. Bizony, a világ egyik legismertebb óratornyát a Big Bent is meg lehet majd építeni Legóból. Hogy pontosan kiről kapta becenevét, [...]

játékajánló

Mindezidáig úgy tudtam, a világ híres-neves épületeit csak a Lego építészeti sorozatából (Lego Architecture) lehet kirakni. Karácsony táján be is mutattam nektek az akkor itthon is kapható darabokat. Azóta már bővült a választék, mindjárt olvashattok is róluk, de előbb következzen egy nagy felfedezés. Néhány napja, a világhálón barangolva egyszer csak szembetaláltam magam a Legóból felépített [...]

játékajánló

Hogy senki se maradjon ki a jóból, természetesen Nektek is mutatok jó kis épületes játékokat. Logi-vár Ez a fa építőjáték hasonlít társaihoz abban, hogy nagyon sok minden megépíthető belőle. Van azonban egy érdekessége, ami miatt más, mint a többi. A kihívás a Logi-várban az, hogy a 86 darabos készlet csak ötféle építőelemet tartalmaz. Háztetőépítéshez mindössze [...]

játékajánló karácsonyra

Épp mikor az előző játékajánlót írtam Nektek, megmutatta magát a tél. Most nehéz elképzelni, hogy két hét múlva fehér karácsonyunk lesz. Fehér, vagy nem, de lesz, az biztos, és gondolom a kívánságlistátok is jó hosszú már. Ezekben a kívánságlistákban persze az a jó, hogy sosincs végük, mindig hozzá lehet írni valamit. Most én is mutatok [...]

játékajánló karácsonyi listára

Leesett az első hó kis hazánkban és ez biztos jele annak, hogy itt az ideje a karácsonyi kívánságlista összeállításának. Ha a „mit is lehetne még?” kérdésnél tartotok a listaírás során, íme néhány ötlet: LEGO Architecture Bizony, bizony a jó öreg, megunhatatlan Legóból is van épületes sorozat. Meg lehet építeni New York egyik jelképét, a 102 [...]