MENÜ

Ugyanaz - játék

Ugyanaz? – játék

vendégségben

Vendégségben

2013-03-06 Views: 2228 ÉPÍTÉSZET, L

Állatkerti építkezések – Múltmorzsa

1910. március 6-án a Vasárnapi Újság című hetilapban fényképes beszámolót láthattak az olvasók a budapesti állatkertben folyó építkezésekről.

Ekkor épült a Fővárosi Állat- és Növénykert ma is látható épületeinek többsége.

Az 1866-os megnyitás után néhány évvel elmúlt az újdonság varázsa, csökkent az állatkert látogatóinak száma. Mutatványosok, komédiások bemutatóival és sorsjegykibocsátással próbálták újra idecsalogatni az embereket. 1884-től néprajzi mutatványok során távoli népekkel ismerkedhettek a látogatók. 1896-ban egy egész afrikai törzs költözött az állatkert területére. 1890-től kezdve sok új, egzotikus állatot sikerült vásárolni és 1896-ra rekordokat ért el a bevétel és a látogatószám is.

1907-ben azonban mégis csődbe jutott a budapesti állatkert. Ekkor vásárolta meg a főváros, és ekkor kapta új nevét is: Budapest Főváros Állat- és Növénykertje.

Az eredeti épületeket lebontották. Az 1909 és 1912 között zajló nagy újjáépítés képeit láthatjátok.

Tervezők:

Bagolyvár: A műromot Koch Henrik és Szkalnitzky Antal tervezte. Az 1909-1912-es átépítés során Kós Károly és Zrumeczky Dezső tervei alapján kissé átépítve mai helyén újra felépítették. Azóta többször átépítették.

Bölényház: A Kós Károly és Zrumeczky Dezső tervezőpáros épülete 1944-ben elpusztult. Az eredeti tervek alapján 2010-ben született újra a Bölényház.

Elefántház: Neuschloss Kornél tervei alapján épült.

Majomház: A mai Madagaszkár ház egykor Majomháznak épült Kós Károly és Zrumeczky Dezső tervei szerint.

Szarvasház: Szintén Kós Károly és Zrumeczky Dezső épülete, melyet 1984-ben lebontottak, hogy helyén felépülhessen az Új Majomház. Ekkor a gerendákat gondosan beszámozták és elraktározták. 1987?1988 között épült fel újra az eredeti épülettel megegyező formában, az eredeti építőanyagok felhasználásával.

 forrás: epa.oszk.hu, hu.wikipedia.org,  zoobudapest.com, 

Tetszett? Mutasd meg másoknak is!
Share on FacebookGoogle+Pin on PinterestShare on LinkedInTweet about this on TwitterEmail to someonePrint this page

Címkék: , , , , , , ,

Mit szólsz hozzá?