MENÜ

ezzel egyszerűbb

Atomerőművet a gyerekszobába

Divattotó születésnaposokkal

Divattotó születésnaposokkal

2013-01-16 Views: 2651 ÉPÍTÉSZET, L

Díszcsárda helyett – múltmorzsa

? Az 1865-ki farsang főeseménye ? Már hónapok óta ez képezé a kiváncsiság tárgyát, jobbára csak erről beszélgetett a pesti ember ?? Ám a nagy várakozás ellenére csalódást okozott a pesti Duna-part új épületének megnyitóbálja.

?Képünk ugyan egy jól látogatott bál rajzát adja, olyanét, a millyennek lennie kellett volna, azonban az első megnyitásnál a termek üresek voltak! Hihetetlen, de ugy van.? (Ez persze amolyan költői túlzás, mert 600-an azért részt vettek az eseményen, ami persze lényegesen kevesebb, mint amire a város számított.)

A kudarc okát a Vasárnapi Újság 1865. január 22-én megjelent számában próbálja megfejteni a Vigadó ünnepélyes megnyitójáról beszámoló újságíró: ?? külső alakja s belső fölosztása a legkülönbözőbb hibáztatások, kifogások s megrovások tárgya??.

Azt azonban elismeri, hogy bármelyik fejedelem büszke lenne egy ilyen teremre, melynél hatalmasabb talán nincs is egész Európában. A kritikák és a dicséretek egymást váltják a beszámolóban: ??s a mit ? szépség tekintetében az épitész elmulasztott, azt, belsőleg legalább, elfeledtetik a virágok, a szőnyegek a tükrök s a fölötte ragyogó kivilágítás.?.

Szegény Feszl Frigyesnek, a Vigadó tervezőjének bizonyára nem estek túl jól ezek a mondatok. Ám minden jó, ha jó a vége, íme a cikkíró záró sorai: ?Mindazonáltal hiszszük, hogy a ?vigadó” a fővárosra nézve nagy nyeremény ?  sok szép napot fogunk érni, magas, fényes termeiben.?.

Egy évvel később, az újság január 14-i számában ismét a Vigadó – mint a főváros egyik legkitűnőbb épülete - volt a téma: ?Az átalános vigasság e napjaiban alig mutathatnánk be illőbb képet olvasóinknak, mint azon ház képét, melyben e vidám farsang oly magához méltó helyet talál ? A vigadó épület most csakugyan a legnagyobb mértékben megfelel nevének ??.

No, és ezzel el is érkeztünk az elnevezéséhez. A Pesti Vigadó helyén 17 évig, 1849-ig állt a Redoute (ejtsd: redut). A francia szó jelentésének megfelelően az épület táncmulatságok, koncertek, társasági események színhelye volt. Az új épületnek, új nevet is kerestek. Négy nagy esélyes volt: díszcsárda, gondilla, vigadó és vigarda.

A végeredményt tudjuk, és már eszünkbe sem jutna, hogy máshogy is hívhatnák az éppen belső felújítás alatt álló Pesti Vigadót. Igencsak meglepő és mókás fordulat lenne, ha az elvileg idén nyáron befejeződő belső szépítgetés után mondjuk díszcsárda néven nyitná meg újra kapuit.

Tetszett? Mutasd meg másoknak is!
Share on FacebookGoogle+Pin on PinterestShare on LinkedInTweet about this on TwitterEmail to someonePrint this page

Címkék: , , , ,

Mit szólsz hozzá?