MENÜ

Egy pici irigység

Egy pici irigység

különleges óriásplakátok

Különleges óriásplakátok

2013-06-10 Views: 1161 ÉPÍTÉSZET, L

Házvándorlások

Érdekes beszámolóra bukkantam a Vasárnapi Újság című hetilap 1870-ben megjelent egyik számában. A különös, de arrafelé teljesen megszokott házvándorlásokról mesél egy Amerikában, egész pontosan Kalifornia államban élő magyar úr.

Kaliforniában  – a térképen nyugaton, a narancs- és citromsárga, szürke csíkos terület – élnek ma a legtöbben, ez az Egyesült Államok legnépesebb része. Csaknem négyszer annyian – több, mint 37 millióan – laknak Kaliforniában, mint Magyarországon.

Ám az 1870-es beszámoló szerint akkoriban csupán ötszázezer lakosa volt a Csendes-óceán partján fekvő államnak. Ettől még Bécsben is többen éltek akkortájt.

A Kaliforniában élő félmillió ember egyharmada az állam akkori fővárosában, San Franciscóban lakott.

Az Amerikából küldött levélből az is kiderül, hogy hatalmas munkálatok folytak San Franciscóban, abban a városban, amit a Csendes-óceán királynéjának nevezett a levélíró.

Hegyeket és dombokat tüntettek el a föld színéről – ásókkal, csákányokkal, gőzerővel és a nagy sziklákat lőporral. Néhány évvel azelőtt ugyanis megtervezték, hogy milyen legyen a város: hol futnak majd az utcák, hol lesznek a terek, hol épülhetnek majd házak.

Ám, ahogy az 1853-ban készült térképen is látható, kicsit túlszaladtak a tervezők. A tervezett négyzethálós utcák és köztük a háztömbök kissé belecsúsztak a vízbe.

Nem véletlenül. A tervezők ugyanis számoltak azzal, hogy a város gyors növekedése a jövőben is folytatódni fog. (Hogy milyen igazuk lett, az már kiderült a számokból.) A hely azonban igen szűkös volt, az óceán és a hegyek útját állták a növekedésnek.

Gond egy szál se,  elbontottak néhány hegyet, földet hordtak az óceánba, és már kész is volt az egész.

“Másfél évtizeddel ezelőtt a város középpontja volt, mi most külváros; az azon tájon épült templomok akkor a kör középpontján állottak … most a város … terjeszkedése miatt távol keleten maradtak …” – olvasható a Vasárnapi Újság beszámolójában. Az is kiderül, hogy a templomukba igyekvők kénytelenek kilométereket gyalogolni emiatt.

Akik hegyeket hordanak el, és óceánt temetnek be a nagy cél érdekében, azoknak ez – természetesen – nem sokáig okoz problémát.

Igen, jól sejtitek, azért hogy a szegény hívőket megkíméljék a fárasztó gyaloglástól, inkább fogták a távolra került templomok közül a legnagyobbat és elhúzták az új városközpontba. Mivel fából épült, nem volt annyira nehéz, de mérete miatt sokan voltak kíváncsiak a mutatványra. Az ezer embert befogadó templomot felemelték, hengereket helyeztek alá és már indulhatott is a különös séta.

“A szent zarándoklás szerencsésen ment véghez, a templom, mintha valami bűvhatalom varázsolta volna oda, ott áll a kitüzött helyen, fáradalmat nem szenvedett… “

Megtudjuk az Amerikában élő úr leveléből, hogy egyébként nem számított különös dolognak útra kelt, kétemeletes házakkal találkozni a város legnépesebb utcáin.

“… az ily vándor nappal aluszsza az éjjeli álmot, mivel a házköltöztetők a járáskelést megszüntetö estszürkülettel kezdenek a munkához.”

Az írásból az is kiderül, hogy ezeknek a fából épült házaknak mozgatására új, gyorsabb módszer kezdett elterjedni. A sétára induló épületeket felemelés után tengelyekre helyezték, a hengereket kerekekkel helyettesítették, és állati erővel húzták el a házakat.

Ezzel az 1908-ban készült képpel kicsit előreszaladtunk az időben, pedig érdemes még visszatérni az 1870-es újságcikkhez.

A városnövekedés miatti házmozgatás mellett megismerhetünk belőle egy másik okot arra, miért is kelhettek útra a házak akkoriban.

A már említett új módszer gyorsasága jól jött akkor is, ha valaki mondjuk meglepetést szeretett volna okozni a házvándorlással. A beszámoló szerint ez a meglepetés nem mindig volt örömteli. Peres ügyek esetén előfordult, hogy a lakókat hajnalban földrengésszerű mozgások ébresztették, majd megdöbbenve tapasztalták, hogy megindult alattuk és velük a ház, melyet béreltek. Az ilyen váratlan utazások általában a város peremén értek véget.

A mi kalandozásunk pedig, melyet a Vasárnapi Újság 143 éves írásának köszönhetünk, egy kis tér-és időugrással ér véget.

Ebből az 1900-as évekből származó német képeslapból kiderül, hogyan képzelték el a házvándorlásokat a távoli jövőben, 2000-ben.

Tetszett? Mutasd meg másoknak is!
Share on FacebookGoogle+Pin on PinterestShare on LinkedInTweet about this on TwitterEmail to someonePrint this page

Címkék: , , , , , , ,

Mit szólsz hozzá?