MENÜ

Űrvárosok 1.

Űrvárosok 1.

különleges kerítések

Tükröm, tükröm – különleges kerítések

2014-03-07 Views: 3240 ÉPÍTÉSZET, L, VIZUÁLIS KULTÚRA

Űrvárosok 2.

űrváros

A Körgyűrű Kolónia után egy újabb ötlet arra, milyen űrvárost építhetnénk. A terveket a NASA az 1970-es években készíttette, és úgy gondolták, hogy 2000 előtt meg is épül majd valamelyik.

A Föld körül keringő városok felépítéséhez a Holdról akarták az alapanyagot kibányászni és elszállítani. Úgy gondolták, sokkal olcsóbb lesz így, mintha a Földről kellene felcipelni azt.

űrkolóniák tervei az 1970-es évekből

A Nap fényét ezen a terven két nagy körtükör irányítaná az űrvárosba.

élet az űrben

A mozgatható elemekből álló tükörsor a városok felett, a folyamatos tükörszalag pedig az egymás mellett sorakozó körgyűrűk fölött húzódik. Ebben a tervben éppen ez a körgyűrűs rész a kedvencem. Itt zajlik ugyanis az űrmezőgazdaság űrnövénytermesztéssel.

űrmezőgazdaság

Épp úgy, mint a Körgyűrű Kolóniáról, a szép rajzok alapján erről a tervről is készült számítógépes modell.

a szép színes tervek alapján készült modell

A NASA felkérésére született űrkolóniatervekre a blog.iso50.com-on bukkantam rá. Innen jutottam el a settlement.arc.nasa.gov oldalra ahonnan letöltöttem a művészi rajzokat, és a gadget.blog.hu-n olvastam még róluk.

Tetszett? Mutasd meg másoknak is!
Share on FacebookGoogle+Pin on PinterestShare on LinkedInTweet about this on TwitterEmail to someonePrint this page

Címkék: , , ,

Mit szólsz hozzá?