MENÜ

különös karácsonyfa (demilked.com)

Karácsonyfa zöld buborékokból

ünnepi fénymező (amusingplanet.com)

Ünnepi fénymező

2011-12-20 Views: 1090 ÉPÍTÉSZET, L

Virágoskert a Nyugati

A korcsolyázás nagyszerű dolog különösen, ha téli szünet van. Bár korizás közben leginkább arra figyelünk, hogy megálljunk a lábunkon – no, meg a barátokra, mert persze nélkülük ez a program sem az igazi- azért az sem baj, ha szép helyen van a korcsolyapálya. Irány tehát az Eiffel téri jégpálya, ahol lassan minden együtt lesz, mert a sulinak már mindjárt vége, a látnivaló pedig ott áll 134 éve.

Persze, mivel a Nyugati pályaudvar és környéke a város egyik legforgalmasabb része, biztos közületek is sokan, sokszor megfordultak már arrafelé. Ám nem tudom, azt tudjátok-e, hogy mikor megépült, a világ ötödik legnagyobb pályaudvara volt a Nyugati? Akkoriban az épület mellett hatalmas várakozókert volt. A Nemzeti Múzeum kertjéhez hasonló park helyén van most a koripálya, az irodaház és a posta.

Ez a kép 1877-ben, a Teréz körút építésekor készült, és egy picit látszik a park is. A várakozókert sajnos majdnem nyomtalanul eltűnt. Négy éve még meg volt a királyi kapu-együttesnek egy része, melyen át Ferencz József király és Erzsébet királyné hintója begördült a pályaudvarra.

Ma van irodaház, mélygarázs, mélygarázsba vezető út a Podmaniczky utcában, de nincs királyi kapu, sajnos. Csak a kapu oszlopai maradtak meg mutatóba, tetejükön egykor hatszögletű lámpások világították meg a kapukat.

Ilyen lándzsás díszkerítés vette körül a várakozókertet is. Aztán a park emlékét őrzi néhány igen öreg fa az irodaház mellett. A legkülönlegesebb közülük egy három emelet magas, 130 éves platánfa volt egy 2007-ben született beszámoló szerint. Remélem Ő az:

És van még valami, amiről eszünkbe juthat az egykori park, és ez nem más, mint maga a virágba borult pályaudvar.

Kívül, belül annyi a virág, mint égen a csillag.

Van még egyéb érdekesség, sőt akad homályos folt is a Nyugati múltjában. Már a mostani pályaudvar megépítése előtt is a síneké volt ezen a területen a főszerep. A Pest és Vác közötti vasút, Magyarország első vasútvonala is innen, a Pesti indóházból indult.

Az indóház szó a nyelvújításkor született az indító és ház szavakból, de később felváltották a pályaudvar és vasútállomás szavak. A Pesti indóház egy részét azonban el kellett bontani, mert útjában volt az épülő nagykörútnak. A körút vonalához, no meg a megnövekedett forgalomhoz igazodott az új állomásépület, a Nyugati pályaudvar. Most érkeztünk el, a múlt kissé homályos részéhez. Furcsának tűnhet, de nem teljesen egyértelmű, kinek is köszönhetjük a Nyugatit. Több, nagyszerű építész neve is felmerül ebben a történetben, a legismertebb közülük Gustave Eiffel, az Eiffel torony alkotójának neve.

Sok mindent lehet erről olvasni, például azt is, hogy már a korabeli híradások is kissé kuszák voltak, hol ezt írták, hol meg azt. Rejtély, talány, akár újabb nyomozást is indíthatnánk, ha nem lenne biztos kapaszkodó. De van, és e szerint „három egyenrangú építész” nevét kell megjegyeznünk, akik kitüntetést is kaptak a Pályaudvarért: Bernardt Viktor, Eiffel és Serres Ágoston (August de Serres). Ezzel a kis érdekesség-csokorral (ha már kert, meg virágok : ) szeretnék kedvet csinálni Nektek ahhoz, hogy korcsolyázás után, levezetésként kicsit más szemmel fedezzétek fel a Nyugatit.

Itt kutakodtam:  budapestcity.uw.hu, wikipedia.org, koh.hu, nembulvar.hu

 

Tetszett? Mutasd meg másoknak is!
Share on FacebookGoogle+Pin on PinterestShare on LinkedInTweet about this on TwitterEmail to someonePrint this page

Címkék: , , , , , , , , , , , ,

Mit szólsz hozzá?