Először is engedjétek meg, hogy gratuláljak a Múzeumi Egér unokatestvérének ehhez a fantasztikus könyvhöz!
Nagyon kimerítő lehetett egy picinyke egérnek három nap alatt ezt a jókora sétát bejárni, mindent lefotózni. Hát még utána elkészíteni ezt a szép, hasznos, szórakoztató és hiánypótló könyvet. Jogosan álmodik a végén a dedikálásra várók hosszú soráról.
Megszületett az első egér által írt kötelező olvasmány! Nem csak a szerzője miatt rendhagyó, hanem azért is, mert ez olyan kötelező, amit szerintem a felnőtteknek is mindenképp el kellene olvasni.
Azt javaslom, fogjátok meg a könyvet és szüleitekkel együtt kövessétek a két egeret!
Előszó:
“Kedves Olvasó! Több szempontból is szokatlan lehet számodra a Két egér kalandjai sorozat negyedik kötete. Eddig egereink a múzeum termeit járták, itt viszont Budapest utcáin sétálnak. Az eddigi könyvekben a Múzeumi Egér és unokatestvére beszélgetését hallgathattad ki, itt pedig az unokatestvér saját feljegyzései olvashatók. Ráadásul a szöveget az ő fényképei és rajzai egészítik ki. Annyian és annyifélét írtak már Budapestről, arról mégis alig tudunk valamit, mit gondolnak az egerek erről a városról. Azzal, hogy kiadónk lehetőséget ad ennek a tehetséges, ifjú egérnek első könyve megjelentetéséhez, ezt a hiányt szeretnénk pótolni.”
Cím: Bolyongások Budapesten
Szerző: Mészáros János, Jánosi-Halász Rita, Entz Sarolta
Kiadó: Aulainfo
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 2009
Sorozatcím: Két egér kalandjai (4.)
Oldalszám: 75
Méret: 21 cm x 21 cm
Címkék: Bolyongások Budapesten, építészet, gyerekeknek, gyerekkönyv, Két egér kalandjai, könyvajánló, Múzeumi Egér