Karácsony közeledtével ismét összegyűjtöttem néhány remek épületes játékot, melyek felkerülhetnek arra bizonyos bűvös kívánságlistára.
Totem Archiville
Már itthon is kapható a Totem legújabb játéka. A nagyszerű kartonjáték 53 épületéből és 32 tájrészletéből építhettek várost.
“Nincsenek szabályok – a fák a felhőkarcolók fölé érhetnek, az utak keresztbe-kasul szaladhatnak, a házak egymás hegyén hátán állhatnak – az építész te magad vagy!“
Kalandozás Budapesten
Cél a Lánchíd! Az Árpád híd budai hídfőjénél pattanhattok autóba, és miután a kanyargós pálya átvezetett benneteket az összes hídon, válaszolni tudtatok egy kíváncsi turista gyerek minden kérdésére, és elkerültétek a forgalmi dugókat, célbaérhettek.
Hajrá!
(Ha találtok ilyet a fa alatt, légyszíves írjátok meg, hogy tetszett. Nagyon kíváncsi vagyok rá, milyen lehet ez a társas.)
Bújócska a városban
Ezt a stratégiai játékot sem próbáltam még ki, de annyi biztos, hogy nagyon szép, mint minden, amit a Marbushka készít.
A tacskótesók egyike, névszerint Lujzi okozza a galibát azzal, hogy eltűnik a városban. Testvére azonnal a keresésére indul, de Lujzi sem vár tétlenül megmentőjére. Megpróbálja megtalálni gazdájukat. A kérdés az, hogy melyik kutyusnak sikerül előbb a másik nyomára bukkannia.
Makedo
Búcsút inthettek a ragasztónak, amit gondolom annyira nem sajnáltok, hisz legtöbbször csak a baj van vele.
Amik pedig leszorították trónjáról minden ragacs forrását, azok a Makedo többször felhasználható csatlakozóelemei.
A Jézuska hoz sok-sok műanyag elemet, ti összegyűjtitek a lakásban lévő újrahasznosításra szánt papír-, és műanyagdobozokat és társaikat, aztán kezdődhet is a móka!
A képen látható rajztábla pizzás dobozból készült, de szinte bármi elkészíthető: építmények, jelmezek, járművek.
A játék weboldalán nagyszerű ötleteket kaphattok és fel is tölthetitek saját alkotásaitok fényképét.
És ne lepődjetek meg, ha olykor anyáék is elkérnek egy adag éppen fel nem használt elemet.
itt találtam:
az újrahasznosított kartonból készült játékot: www.kartonjatek.hu (6 éves kortól)
a fővárosról szóló ismeretterjesztő társasjátékot: smartcards.hu (6-12)
a Marbushka Játékmanufaktúra két nehézségi fokkal játszható táblajátékát: www.marbushka.com (5 éves kortól)
a Makedo kreatív építőkészletet: http: www.fusselvelejatekbolt.hu
Ajánlom a mymakedo.com oldalt, ahova feltölthetitek a makedós alkotásaitokat. (Ha nem vagy még 13 éves, akkor szüleid beleegyezését kell kérned hozzá!)
Címkék: ajándék ötlet, Budapest, építőjáték, híd, ismeretterjesztő, játékajánló, karton, táblajáték, társasjáték, újrahasznosítható, újrahasznosított