MENÜ

Szórakoztató kísérlet

Szórakoztató kísérlet

Kapucinus templom, Buda 1864. november 6. (epa.oszk.hu)

A csinos budai templom – Múltmorzsa

2012-11-05 Views: 2742 AJÁNLÓ, ÉPÍTÉSZET, L

A te véleményedre is kíváncsiak

Nagy változás elé néz a Fogaskerekű: megnyújtják, lecserélik, megszépítik.

Tudtátok, hogy Jókai Mórnak köszönheti Budapest a Fogast?

Mikor a Svábhegyen épült fogaskerekű vasút a közforgalomnak átadatott, a megnyitó ünnepélyes lakomán a vállalat derék igazgatója egy felköszöntőt mondott, melyben kiemelte, hogy ennek a vasútnak az eszméjét ő ? nekem valamelyik regényemből vette, melyben én a jövendő titkaiba pillantva, a többek közt azt is leírom, hogy a Svábhegyre vasút fog felkanyarogni. ?. És így a budapesti közönség nekem köszönheti, hogy most fogaskerekű vasúton járhat fel a Svábhegyre. ?

Első becenevét is tőle kapta, ?teaforraló masinának? nevezte a gőzmozdonyok működtette szerelvényeket.

Jelenleg 7 ?nagy piros tehén? szállítja az utasokat a Városmajor és a Széchenyi-hegy között.

Ha minden igaz, ezektől is elbúcsúzhatunk majd, hisz olyan új járművekre cserélik őket, melyek villamossínen is tudnak közlekedni.

Erre azért van szükség, mert néhány év múlva a Széll Kálmán tértől egészen a Normafáig visz majd a Fogas.

1874-es indulása óta a Városmajor a völgyi végállomás, csak akkor még Ecce Homo-rétnek hívták a város első közparkját.

Először 1890-ben nyúlt meg a pálya, ekkor készült el ugyanis a Svábhegy és a Széchenyi-hegy közti új szakasz.

Arról, hogy a legújabb szakaszok mikor készülnek el, még nem sokat lehet tudni és ebbe nekünk nagyon beleszólásunk sincs.

A jó hír az, hogy van amibe viszont igen.

A nagy átalakulás alkalmával a megállók is újjászületnek, és itt jöttök be ti (is) a képbe.

Hat, egyetemistákból álló csapat dolgozik a nagy feladaton. Bárki (nem csak Budapestiek!) beszállhat a tervezésbe, merthogy a győzelemért versengő csapatok kíváncsiak arra, ki hogyan képzeli el az új megállókat.

A ti véleményeteket is figyelembe veszik a tervezés során, ha kitöltitek a “Fogas-kérdés”-t.

Ha pedig kíváncsiak vagytok arra is, hogy zajlik a Fogas-projekt, ki lesz a nyerő a hat csapat közül, figyeljétek a blogjukat!

http://fogasproject.blogspot.hu/

Az idézet a Vasárnapi Újság 1896. november 22-én megjelent számában olvasható.

Itt bukkantam a felhívásra:

http://hg.hu

Itt olvasgattam a Fogaskerekűről:

http://hampage.hu

http://hu.wikipedia.org

http://www.kia.hu/konyvtar/pestikert/varosmajor.htm

http://www.origo.hu

 

 

 

 

 

 

 

Tetszett? Mutasd meg másoknak is!
Share on FacebookGoogle+Pin on PinterestShare on LinkedInTweet about this on TwitterEmail to someonePrint this page

Címkék: , , , , , , , , , ,

Mit szólsz hozzá?