Ránézünk a karóránkra, vagy előkapjuk a telefonunkat és megnézzük a pontos időt ? ezek napjainkban teljesen természetes dolgok. Természetes az, hogy vannak ezek a praktikus kis hordozható időjelző szerkentyűink és az is, hogy van pontos idő.
Gondolom, sejtitek, hogy nem volt ez mindig így.
Bár az 1500-as években már elkészültek az első hordozható órák, a németországi Nürnberg városáról elnevezett ?nürnbergi tojások? nem voltak valami apró darabok.
Úgy két száz év kellett ahhoz, hogy a hordozható időmérők összezsugorodjanak. A bonyolult óraszerkezetek tökéletesítése újabb többszáz évet vett igénybe, és még a 20. század elején is csak a tehetősebb emberek engedhették meg maguknak, hogy saját hordozható órájuk legyen. A szegényebb embereknek nem maradt más, csak a toronyóra.
Évszázadokon át a toronyórákhoz igazodott az élet. Ezek szerint kezdődött a tanítás, a munka, ezek szerint jártak a közlekedési eszközök.
Nem csak az időmérő szerkezetek változtak, bizony a pontos idő kérdése sem volt mindig annyira egyértelmű.
A fővárosban például, miután 1849-ben bezárt a Gellért-hegyi csillagvizsgáló, éveken át nem volt pontos idő meghatározás, és a delet sem jelezték.
Egészen addig volt ez így, míg Budán a mai Toldy Ferenc Gimnáziumot fel nem kérték a delelésre.
1867. február elsejétől a várhegy oldalában lévő iskola dél felé néző, második emeleti erkélyéről leadott lövés jelezte a pontosan meghatározott delet. Ezek után végre újra volt egy biztos pont a városban, ami szerint beállíthatták a nyilvános órákat. Még a vonatindulásokat is ez határozta meg.
Az órásmestereknek, vagy segédjeiknek tehát nem volt más dolguk, csak hogy hetente többször átmenjenek Budára, és a lövéshez igazítsák a magukkal vitt órát.
Kénytelenek voltak mindig elzarándokolni az iskolához, mert a lövést csak egy körülbelül 750 m sugarú körben lehetett hallani.
Ezek után aztán beállíthatták azokat a toronyórákat a városban, melyekért felelősek voltak. Egy órásmester ? egy toronyóra, ez volt a rend. A város minden toronyórájának meg volt a saját órása. Sokan úgy gondolták, éppen ez vezethetett a szép lassan kialakuló káoszhoz.
Egy 1899-es újságcikk szerint Pest kevés nyilvános órája közül alig akadt olyan, amelyik egyformán járt volna. Gyakran fél órás különbség volt az órák között.
Ma nem jelent gondot, ha toronyórák, vagy a városi terek órái nem működnek, vagy össze-vissza mutatják az időt. Ám ahogy olvashattátok, akkoriban ezekhez igazodott az élet. Még külföldre is eljutott a híre a Budapesti fejetlenségek. Az iskolák, a munkahelyek, a templomok más-más óra szerint működtek. Természetesen a közlekedésben is nagy volt a kavarodás.
A város vezetése 1902-ben elégelte meg a tarthatatlanná vált helyzetet, és bevezették az ?egy város, egy órás? rendszert. Abban bíztak, hogyha egy kézben lesznek a város nyilvános órái, tényleg pontos lesz a pontos idő a fővárosban.
Amíg nem került a kezembe a budapesti toronyórák történetét bemutató könyv, azt hittem, ilyen kavarodás csak Pom Pom meséiben létezik. Most már tudom, hogy nem Órarugógerincű Felpattanó volt az első, akinek a toronyórákkal sikerült összekuszálnia egy város életét.
források:
Takács József: Budapesti toronyórák története 1889 ? 1909; METEM könyvek 60. 2007.
www.mvltrade.hu/history.htm
Címkék: Buda, Budapest, csillagvizsgáló, erkély, főváros, Gellért-hegy, gimnázium, I. kerület, iskola, Németország, Nürnberg, óra, Pest, tér, toronyóra
