El tudjátok képzelni, hogy egy olyan hatalmas épületet, mint egy templom, el lehet tolni a helyéről? Vagy netán fel lehet emelni? És azt gondoltátok volna, hogy Budapesten is csináltak ilyet? Ha még azt is elárulom, hogy ez nem most történt, hanem csaknem 70 évvel ezelőtt, amikor talán még a nagymamátok, nagypapátok meg sem született, vagy éppen csak kicsi gyerek volt! Hogyan lehetséges egy óriási épületet modern gépek segítsége nélkül eltolni a helyéről? Erről mesélek most.
Ismerkedjünk meg két templommal, az egyiket eltolták, a másikat pedig felemelték. Ehhez utaznunk kell egy kicsit térben, és egy nagyot időben. Térben nem kell messzire mennünk, csak a Krisztinavárosba, (amely Mária Terézia királynő lányáról, Krisztináról kapta a nevét) ott is a Havas Boldogasszony Plébániatemplomhoz, amely a Mészáros utca 1. szám alatt áll.
Egy híres és kedvelt templom ez, itt tartották például Széchenyi István, a Lánchíd építtetőjének esküvőjét is. Időben viszont jó sokat kell utaznunk, egészen 300 évet, amikor a templom elődje, egy kis fa kápolna épült. Képzeljétek csak el, akkoriban még szántóföldek, szőlők, gyümölcsösök vették körbe a templomot, nem álltak mellette magas házak, és busz helyett legfeljebb lovaskocsival lehetett erre közlekedni. De szép lassan házak épültek köré, sok lakóval, és a kicsi kápolnát egyre bővíteni kellett, hogy elférjenek benne a hívők.
Utoljára 69 évvel ezelőtt nagyobbították meg, mégpedig úgy, hogy a bejárattal szemben fekvő főoltárt körülvevő falakat, a szentélyt lefűrészelték a templom többi faláról és eltolták.
Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy fogtak egy hatalmas fűrészt, és nekiálltak fűrészelni, mint egy fahasábot. Először lebontották a tetőt, hogy könnyebb legyen a falrészeket egymástól elválasztani. Majd egy kijelölt függőleges egyenes vonal mentén a falakat teljes vastagságban átvésték, így egy hosszú rés keletkezett a falban.
Először a szentély hátsó falát mozdították el az 1796-ban készült főoltárral.
Az alapokat a megfelelő távolságban előre megépítették, hogy arra tolhassák rá a szentély falait.
Acél görgőket helyeztek a falak alá, majd hatalmas vaspályákon, síneken, egy gép segítségével tudták eltolni 90 perc, vagyis egy focimeccs ideje alatt 4,80 m , azaz majdnem 5 m távolságra (ez annyi, mintha öten oldalra kinyújtott karokkal egymás mellé állnátok). Az így felszabadult helyre építették be az új épületrészt.
Egy másik budai templomot, a Fő utcai görög katolikus Szent Flórián templomot nem eltolták, hanem megemelték 140 centiméterrel, egy átlagos 10 éves gyerek magasságával.
A templom a 18. század ötvenes éveiben épült, amikor a Fő utca szintje még sokkal alacsonyabban volt. A Duna szabályozási munkálatai miatt azonban az utca terepszintjét közel 1 méterrel feltöltötték, így a templom bejárata az utcához képest mélyebbre került.
Emiatt a kaput, valamint a templom padlózatát 75 cm-el feljebb kellett emelni, ez viszont később szükségessé tette az egész templom megemelését is. Fridrich Lajos, Borsos László, Balogh György mérnökök vállalkoztak 1936-ban erre a különleges feladatra, amely Friedrich Lajos műszaki főtanácsos tervei és saját hidraulikus eljárása szerint történt.
Első lépésben 1936 novemberétől a templom teljes kerületén vasgerendákat raktak a falba. Ezekből az egymással összeillesztett gerendákból olyan vasgerenda koszorú lett, mely összefogta a felette lévő falakat. A koszorú alatt a falat átvágták és 92 emelőgépet helyeztek a gerendák alá.
A második lépésre a következő év februárjában került sor, amikor február 8-tól az 1700 tonna (kb. 1900 db személyautó) súlyú épület falait az emelőgépekkel felemelték .
A 92 emelőt 92 ember működtette. Naponta 15 cm-t emeltek a vasgerenda koszorún álló templomon. Az emelés után keletkezett 15 cm-es résbe készítették el az új, vízszigetelt falszakaszokat. Az emelőket aztán mindig feljebb helyezték a naponta magasodó fal tetejére. A templomot végül összesen 1 méter és 40 centiméterrel emelték meg.
Az eljárás sikert aratott külföldön is.
Külföldön, különösen Amerikában egyébként is élénk érdeklődéssel figyelték a budapesti templomtologatásokat.
Leginkább a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébániatemplom esete mozgatta meg a külhoni mérnökök fantáziáját.
1893-ban rendelte el a törvény az Erzsébet híd felépítését, de csak 1898-ban láttak munkához. A késedelem egyik oka éppen a Belvárosi templom volt, ugyanis a tervezett híd útjában állt.
Miután a bontást szorgalmazók belátták, hogy túl értékes a nagy múltú épület ahhoz, hogy csak úgy lesöpörjék a térképről, sokak számára nyilvánvaló volt a megoldás: el kell tolni az egészet úgy, ahogy van.
Éveken át érkeztek a magyar és amerikai mérnökök javaslatai a templom elmozdítására, az “Amerikai Rendszerű Épületemelő és -toló Vállalat” még 1902-ben is felvázolta az arrébbtolás szakszerű és biztonságos módját.
Megy a Belvárosi templom, vagy marad?
A budapestieket és a mérnököket éveken át izgalomban tartó kérdésre csak az 1930-as évék végén került pont.
A végleges döntés az volt, hogy a templom marad.
?A templom műemlék és ezért nem szabad eltolni, nem szabad erre a vandalizmusra vállalkozni. Ha a templomot eltolnák, ez orvtámadás lenne a városkép ellen.?
Így aztán az Erzsébet híd egy részétől ma is karnyújtásnyira van a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébániatemplom.
A filmhiradó korabeli tudósításait a templommozgatásokról megnézhetitek itt és itt.
A Mészáros és Fő utcai templomokról Szegedi Gabriella mesélt nektek.
Források:
http://regiujsag.blog.hu
http://varoskepp.blog.hu
http://www.templom.hu
Címkék: Amerika, Budapest, Erzsébet híd, Fő utca, híd, I. kerület, II. kerület, kápolna, Március 15. tér, Mészáros utca, templom, V. kerület
