MENÜ

V. József Attila út (gé)

Merre járt a Mikulás?

játékajánló karácsonyra

Épületes játékajánló II.

2011-12-07 Views: 887 L, VIZUÁLIS KULTÚRA

Fonalbombáznak már Budapesten is

Csak tegnap vettem észre az elsőt, pedig ahogy az készítője blogjából kiderült, ez a darab már június óta ott van.

A világ számos nagyvárosában igen elterjedt az utcai művészetnek ez a formája, sőt már megjelentek új, fiús változatai is, ahogy később majd látjátok. A fonalbomba kötött, horgolt graffiti, mellyel az alkotója ridegnek érzett környezetét szeretné egyedibbé, otthonosabbá varázsolni.

A graffitikötés Amerikából indult 2005-ben, idén június 11-én pedig már az első Nemzetközi Fonalgraffiti Világnapot is megünnepelték.

Egy üzlettulajdonos indította el a lavinát azzal, hogy üzlethelyisége kilincsére elkészítette az első darabot. Azóta művészet lett belőle.

A fonalbombázók maradék anyagokból, vagy újonnan kötött, horgolt darabokkal dolgoznak.

Sokan kénytelenek éjszaka ügyködni, merthogy ezt sem nézik ám mindenhol jó szemmel.

Én azonban azt gondolom, ha valaki úgy érzi, mindenkép az utcán szeretne alkotni, inkább fonalat ragadjon, mint festékszóró sprayt. A graffitikötés és rokonai ugyanis könnyen eltávolíthatók, nem úgy, mint a festék. Nem vagyok a graffiti esküdt ellensége, ha az ott van, ahol lehet. A HÉV ablakából mindig kíváncsian nézem a Filatorigátnál lévő kerítést, van e valami új és jó alkotás. Ez a hely egyike annak a háromnak a III. kerületben, ahol engedélyezett a graffitizés (az Önkormányzat jelölte ki a helyeket). Attól viszont mindig igen dühös leszek, ha egy frissen felújított, szép épületre kerül falfirka. A nem kijelölt helyen készült festékszórós falrajzok ugyanis sebek az épületeken. Nehéz elképzelni, hogy a srácok is kötőtűre cserélik a festékszóró sprayt. A dolog azonban nem lehetetlen. Örömmel jelentem ugyanis, hogy rábukkantam a fonalgraffiti fiús változatára is, amihez nem kell kötőtű!

A srácok kötés helyett kötöznek, vagy pókháló szerű jeleket hagynak maguk után az utcán.

Egy pókjel (spidertag) elkészítése is nagy kihívás, pláne, ha háromdimenziós.

Persze kérdés, hogy jó-e az nekünk, ha egy város tele van maradék tiritarka anyagokkal, fonallal, a falak pedig szegekkel? Jó-e szó szerint belebotlani, belegabalyodni valamelyik alkotásba? Nem biztos, hogy jó, de az biztos, hogy a fonal jobb, mint a festék. Szóval adjátok tovább: Inkább köss, vagy kötözz, mint fújj!

Itt jártam utána:en.wikipedia.orgyarnbombing.com.

 

Tetszett? Mutasd meg másoknak is!
Share on FacebookGoogle+Pin on PinterestShare on LinkedInTweet about this on TwitterEmail to someonePrint this page

Címkék: , , , , , , , , , , ,

Mit szólsz hozzá?