MENÜ

tojásházak

Tojásházak

az igazi Felhőváros

Élet a felhők felett

2013-03-31 Views: 2341 M, VIZUÁLIS KULTÚRA

Sok Lego és még több lufi

Skócia fővárosában, Edinburgh-ban még két hétig látható ez a különleges és hatalmas valami a Nemzeti Múzeumban.

Nem csak a formája és a mérete miatt érdekes, hanem azért is, mert tízezer lufiból készült.

Nem véletlenül keveredett a Halak csillagképet ábrázoló rajz a képek közé. A tudományos fesztiválra készült lufialkotás címe: Halak.

A régi görögök úgy tartották, hogy a halak köszönetképpen kerültek fel az égre. Történt egyszer ugyanis, hogy Aphrodité istennő és fia az Eufrátesz folyó partján sétáltak. A békés sétát azonban megzavarta egy szörny. Az istennő és fia, Erosz rémülten menekültek. Végül a folyó nimfái, a tündérlányok hallá változtatták őket és így sikerült elúszniuk a szörny elől.

A lufiszobor erre a történetre szeretné emlékeztetni a látogatókat.

Jason Hackenwerth New York-i képzőművész alkotása.

Ez a színes kis asztalka első ránézésre is szokatlan darabnak tűnik. Éppen kétszer annyi lába van, mint hétköznapi társainak.

Közelebbről megnézve pedig egészen biztosak lehetünk benne, hogy nem egy átlagos bútor.

Több mint háromezer Lego elemből épült.

Ezek a Lego-asztal igazi testvérei. Az őket tervező iroda most ünnepli 15. születésnapját. Erre az alkalomra készítették el kedvenc asztalukat Legóból.

Ez a hosszú lista pedig az összeépítési útmutató első oldala.

Bárki megépítheti ugyanis a Lego-asztalt. Össze kell gyűjtögetni a 3193 elemet, és követni a tervezőiroda weboldalán lévő útmutatót. A sok-sok Legón kívül két dolog biztos kell még az építéshez. Nézzétek csak a következő képet! Hányadik az útmutató utolsó előtti lépése?

Bizony, türelem és kitartás is kell a 868 lépéses asztalépítéshez.

 A Nucleo asztalát a fastcodesign.com-on láttam, Jason Hackenwerth lufiszobrát pedig a thisiscolossal.com-on.

Tetszett? Mutasd meg másoknak is!
Share on FacebookGoogle+Pin on PinterestShare on LinkedInTweet about this on TwitterEmail to someonePrint this page

Címkék: , , , , , , ,

Mit szólsz hozzá?