Az interneten sok érdekes újdonsággal lehetett találkozni a múlt héten is. Nehéz volt csupán ötöt kiválasztani közülük. Végül csak összeállt az év 7. hetének toplistája.
Az ötös listából nem lehetett kihagyni ezt a kívülről teljesen hétköznapinak látszó, kocka alakú sátrat. Az átlagos külső ugyanis nagyon szokatlan belsőt rejt.
Kötelek hálózzák be a kocka teljes belsejét. Egymást keresztezve négyzethálót alkotnak, és így egyetlen hatalmas kötélmászóka lett a fehér kocka belseje. A képről nehéz megállapítani, merre van a lent és fent. Így éreztek azok is, akik bevetették magukat a kötelek közé. Én már a képeket nézegetve is elszédültem. Ti kipróbálnátok?
Képzeletbeli kívánságlistámra mindenképp felkerül ez a medencés ágyneműhuzat!
Még csak néhány készletet gyártottak ebből az új építőjátékból, és azt sem Magyarországon.
Ezekkel a vidám és hajlékony gumielemekkel lehet összekapcsolni a farudacskákat.
Szurkoljunk, hogy mihamarabb megkezdődjön a Flexure névre keresztelt játék gyártása, és nálunk is kapható legyen! Kellemesebben lehetne vele gyakorolni otthon a geometriai alakzatokat, vagy a kémiai kötéseket, molekulákat, amik szintén megépíthetőek ebből a készletből.
Kínában található ez a meseszerű víz alatti város. Időszámításunk szerint 25 és 200 között épült, mégis szinte teljes épségben megmaradt a 62 db focipályányi területen fekvő Oroszlán város. Egészen a múlt hétig a turisták előtt elzárt terület volt a hegyekkel körülvett tóban fekvő “kínai Atlantisz“. Most már bárki elmehet, és megnézheti ezt a hatalmas víz alatti birodalmat.
Hogy került víz alá ez az ősi város? Nos ne várjatok csodás históriákat, és legendákat, a történet cseppet sem mesés. Úgy 50 évvel ezelőtt, a közeli folyóra épülő vízerőmű miatt árasztották el ezt a területet. Úgy gondolták, nem probléma, ha víz alá kerül az Oroszlán város. Az sem, ha 290 000 embernek, és számtalan állatnak kell új otthont keresnie. Most legalább az idelátogató búvároknak köszönhetően sok képet láthatunk majd az elsüllyedt kínai városról.
(Debrecen lakosainak száma 204 333 volt 2013-ban a hu.wikipedia.org szerint.)
Múlt heti abszolút kedvenceimmel, a most következő különleges gifekkel kívánok klassz hetet nektek!
A 3D kötélmászókát a Numen/For tervezőcsoport készítette, és a mymodernmet.com-on találkoztam vele.
A holland Snurk víz alatti ágynemű garnitúráját a thisiscolossal.com-on láttam meg.
Richard Elaver hajlékony építőjátékát a designboom.com-ot böngészve fedeztem fel. A gif elkészítéséhez a kickstarter.com volt a forrásom.
Az ősi kínai városról az architizer.com-on olvastam.
A nagyszerű 3D gif animációkra is a mymodernmet.com-on bukkantam.
Címkék: 3d, építőjáték, gát, gif, Kína, kötél, medence, óra, víz alatti város