torony Archives - ludbriko
ludbriko
Épületes szórakozás
jubileumi tiszteletkör Olaszországban

Most már 50 éve annak, hogy az olaszországi Bologna közelében lévő gyár tulajdonosa – Ferruccio Lamborghini – abbahagyta a traktorok és olajkályhák gyártását és helyettük elkészítette az első autóját. Az 50. születésnap alkalmából május 8-án 350 Lamborghini indult el Milánóból, és Olaszország több nagyvárosának érintésével 3 nap múlva megérkeztek a Santa’Agata Bolognesében lévő gyárhoz. A születésnapi [...]

építészeti mutatványok

“A ki tájékozást akart szerezni a művészetek történetében, eddig az hiába keresett megfelelő könyvet irodalmunkban.” Egészen 1885-ig igaz volt ez a mondat. Ekkor jelent meg ugyanis az első magyar nyelvű könyv az építészet, festészet és szobrászat történetéről. A Vasárnapi Újság “Mutatványok a művészetek történetéből.” című írásában 1885. márciusában számolt be a könyvről. 11 “építészeti mutatvány” [...]

édes makettek

Ötlet a házihoz: készítsétek kockacukorból! Tudom, meglepően hangzik, de nézzétek csak: ókori római és görög épületmakettek. Bár nem a legolcsóbb alapanyag, de látványos a belőle készült makett, és az iskolai feladathoz talán nem fogy belőle annyi, mint amennyit egy angol művész használ édes épületei elkészítéséhez. Kockacukorból elkészítette például az angliai Bangor városának híres kastélyát és [...]

tűzijátéktúra

A ludbriko messzelátóján át megnézhettek néhányat a világ legismertebb épületei közül, hogyan is festettek a 2013-as újévi tűzijátékok fényeiben. Görögország fővárosában Athénban egy mészkőszikla tetején áll Akropolisz fellegvára. A képen az Akropolisz egyik épülete, a felújítás alatt álló Parthenón (Pallasz Athéné temploma) láthathó. A római Colosseum előtt csodálták az újévi tűzijátékot az olasz főváros lakói. [...]

érdekességek a nagyvilágból

Érdekességek a nagyvilágból Talán sejthető a képből, hogy ez a szép gyöngysor túl nagy ahhoz, hogy csinos ékszer legyen. Ez a fotó is ott készült, ahol az előző, és elárulom, hogy nem egy különös szobor részleteit láthatjátok. A kötélmászóka a megfejtéshez is kapaszkodó, merthogy másból nehéz rájönni, hogy ez valójában egy játszótér. Gondolom, itt ti [...]

vázlatok és épületek - Calatrava copy

  Azt mondta az 5 és fél éves Ákos, hogy ő nem tervezi meg előre a Lego űrhajókat, csak látja maga előtt, ahogy kinéznek majd, és addig építi őket, amíg tényleg olyanok nem lesznek. Ez is egy lehetséges út, mindenki másképp csinálja. A valódi épületek esetében Ákos módszere ugyan nem működik, de az építészet világára is [...]

Kategória: A NAP KÉPE | Szólj hozzá!
lótusz-tornyok (designbuzz.com, inhabitat.com, renklisheyler.wordpress.com)

A világ zsúfolt és szennyezett nagyvárosainak oázisai lehetnének egyszer majd a lótusz-tornyok. Az égi város alkotója: Hrama Videó a lótusz-tornyokról a facebookon.

játszótér, tornyok, Koppenhága, Dánia (playgrounddesigns.blogspot.com)

Minden rendes szuperhős a nagyvárosok felhőkarcolói közt repked, vagy egyik toronyról a másikra ugrál. A legtöbben közülük nem ismernek lehetetlent és megmásznak minden magas épületet. Képzeljétek, a messzi Dánia fővárosában, Koppenhágában a gyerekek is felmászhatnak a város tornyaira. No, persze nem az igaziakra. Van ugyanis egy torony-játszótér, ahol a város leghíresebb tornyai közt bárki utánozhatja [...]

Eger, Varázstorony (gé)

Nemrégiben Egerben jártam. Villámlátogatás volt, csak egy gyors séta, kedvcsináló Észak-Magyarország második legnépesebb városához. A kívül-belül megszépült Eszterházy Károly Főiskolán volt programunk, de sajna ott sem volt idő a bóklászásra. Ez volt az első olyan épület az országban, melyet azért építettek, hogy egyetem legyen a falai között. Végül azonban “csak” a líceumok közé sorolták (líceum: [...]

Olaszország, pisai ferde torony (furrrocious-forms.tumblr.com)

A LOLCicák (angolul LOLCats) azok a macskák, akiknek vicces képei elárasztják az internetet. Ezeknek a mókás cicáknak sikerült néhány percen belül kétszer is jól meglepniük. Először, mikor a világ leglátogatottabb építészeti weboldalán megláttam őket. Örültem nekik, csak hát ez egy komoly oldal – gondoltam, mit keresnek ők ott? Aztán a második meglepetés az volt, hogy [...]

a kérdés (gé)

64 évig volt féltornyú szegény Petőfi téri templom. 64 év az elég soknak tűnik, jó nagy szülinapi tortán fér el ennyi gyertya. Az épületeknél azonban ez egy kicsit másként van, nekik egy emberöltő meg se kottyan. A mi bicebócánk is elmúlt már kétszáz esztendős. Az ő sorsa két évvel ezelőtt fordult jobbra, amikor is elkezdett [...]