2011-11-03 Views: 5957 ÉPÍTÉSZET, L

Római romvadászat Budapesten I.

Először is jogos lehet az a kérdés, hogy miért kell rájuk vadászni? Mert az a sok ránk maradt emlék, melynek egy részét helyreállították, a többire pedig csak rejtélyes építésznyelven utalnak, igen elszórtan van, sok közülük eldugott helyeken. Jól felkészült versenyzőnek kell lennie az embernek ahhoz, hogy tudja miért is botlott díszes fejezetű oszlopba, vagy faldarabba. Az pedig, hogy azt is tudja, hogyan is nézhetett ki mindez a római birodalom idején, különösen nagy felkészülést igényel. Szeretném, ha az én vadászatom segítene nektek, igyekszem megmutatni, mi, hogy festett akkortájt.

Kezdjük egy kis gyorstalpalóval: A rómaiak az időszámításunk kezdete körüli időkben foglalták el a Dunántúlt. A dunai átkelőhelyeket és a stratégiailag fontos szigeteket katonai táborral erősítették meg. A Hajógyári-szigettel szemközti Duna-parton kialakított 6000 fős légiótábort 89-ben, Domitianus császár jelenlétében avatták fel. Ettől az időponttól számítják Aquincum megalapítását.

(1.polgárváros 2.légiótábor 3.katonaváros 4. helytartói palota 5-6.amfiteátrumok 7.vízvezeték)

A kalandot egy meleg nyári napon Óbudán, a HÉV aquincumi megállójánál kezdtem, és mivel igen soknak bizonyult a látnivaló és a gyaloglás, ezért csak az Árpád hídig jutottam.

Először a megállótól pár percnyi sétára lévő polgárvárosi amfiteátrumot néztem meg. Ilyen volt annak idején, amikor 6-7000 ember szurkolt a sportversenyeken és állathajszákkal vegyes gladiátorküzdelmeken, vagy éppen politikai gyűléseken, városi ünnepségeken, esetleg a császár látogatása alkalmával megtartott beszédeken vettek részt:

Ilyen ma, amikor az ott jártamkor füvet nyíró emberek figyelmeztettek, hogy óvatosan lépkedjek, nézzek a lábam alá, mert nyilvános WC-hez hasonlít a terület. Ők ugyan már két nagy zsák szemetet összeszedtek, de még csak akkor kezdték a munkát.

Kár, hogy az év nagy részében elvadult a hely, pedig jól megközelíthető, szép körbesétálni az árnyas fasor alatt, jó móka lehetne rendszeresen gladiátor bemutatókat tartani a csaknem kör alaprajzú földamfiteátrumban. Reméljük, egyszer majd nem lesz ?veszélyes övezet? a polgárvárosi amfiteátrum és környéke, gondtalanul ki lehet majd élvezni a hely hangulatát.

Folytatva utamat, a Szentendrei út túloldalán dél felé indultam, épp úgy, mint annak idején Aquincum lakói, miután véget ért a mulatság az amfiteátrumban, amely az északi városfalon kívül helyezkedett el.

?Pihenésképpen? megnéztem az Aquincumi Múzeumot, az aquincumi polgárváros kb. egyharmadát bemutató régészeti parkot. Ezen a forrásokban bővelkedő területen, a 2.-3. század fordulóján 10-12000 ember élt. Ez az időszak volt a polgárváros virágkora.

Mire végére értem a múzeumi barangolásomnak már igen elfáradtam, de a vadásznak és felfedezőnek kitartónak kell lennie, úgyhogy tovább mentem és elindultam a Cella trichora felé.

Miközben újra átkeltem a Szentendrei úton, ami egyébként a rómaiak idejében is főútvonal volt (no persze nem így hívták) észrevettem, hogy megközelíthető a vízvezeték. Eddig csak messziről láttam, vagy autóból, de most felfedeztem, hogy a helyreállított aquaeductus rész hosszan elnyúló szigetének saját zebrái vannak, így közelről is meg lehet nézni milyen volt az 5 km hosszú vízvezeték, mely a polgárvárost, és egyes időszakokban a légiótábort és a katonavárost is ellátta folyóvízzel.

A 34-es buszon szusszantam egy kicsit. Tényleg kicsit, mert csak két megállót utaztam. A Raktár utcánál szálltam le, és mivel nem figyeltem eléggé, a lakótelep sűrűjében találtam magam. Igyekeztem mihamarabb átkelni ezen a paneldzsungelen, ami sajna nem egy építészeti remekmű. A Derű utcában azonban magam is derűsebb lettem. Egyrészt a jó utcanév, másrészt pedig az utcakép miatt.

Elérkeztem a Körte utca – Hunor utca- Raktár utca sarkán álló ókeresztény sírkápolnához, pontosabban annak kissé eldugott helyen lévő maradványaihoz. Így nézhetett ki a 360 körül épült Cella trichora:

Így néz ki most az 1927 és 1930 között feltárt háromkaréjos sírkápolna az aquincumi katonaváros épületmaradványaival körülvéve.

A kép előtt egy kis játék: találtam egy 2006-ban készült fotót (a jobb oldali) . Mi a legnagyobb különbség a két fénykép közt? (A válasz könnyű, tudom, hogy első ránézésre kiszúrjátok : )

Az épített környezet nem túl felemelő és sajnos az elmaradhatatlannak tűnő szemét sem hiányzik. Nem az a turista- és érdeklődőcsalogató hely, úgyhogy miután gyorsan átéreztem a fontosságát, hamar továbbálltam.

A Vörösvári útra kiérve vacilláltam, hogy villamosra szálljak e. Végül úgy ítéltem meg, pikkpakk a Flórián téren leszek, ezért gyalogolok. Rossz döntés volt, mert az út elég hosszúnak bizonyult odáig. Legalább volt időm elképzelni, hogy annak idején valahol ezen az úton közelítették meg a légiótábor nyugati kapuját.

A Flórián téren minden bizonnyal a tábor maradványai fogadnak, bár hogy pontosan mik, azt nem sikerült kiderítenem.

Az aluljáróban a ruhaszárítóknál éles kanyart vettem, hogy követve a táblát megnézhessem a légiótábor közfürdőjének maradványait.

A tábor két főútjának kereszteződésében álló monumentális, 120 x 140 m-es épületben volt tornacsarnok, izzasztókamra, voltak hideg, langyos és forró vizű medencék, fürdőkádak, és tágas, padlófűtéssel ellátott termek, hogy felfrissülhessenek a katonák. 48 helyiség várta az ideérkezőket. Azt olvastam, hogy ez volt a legnagyobb fürdő az Alpok vonalától északra.

Az interneten kószálva találtam rá Németh Ádám munkái közt a Thermae Maioresnek, azaz a légiótábor fürdőjének 3D-s modelljeire. Ez tömegvázlat, a modellkészítés kezdeti lépése, de már segít elképzelni milyen is lehetett a 2. században emelt, majd többször átépített fürdő.

Most mindebből ez látható:

A látogató feje fölött dübörög a felüljáró forgalma. Én szinte végig arra gondoltam, remélem, semmi nem potyog rám onnan, pláne nem egy autó.

Így nézhetett ki a fürdő nyitott edző-és küzdőtere, ahol ünnepségeket, gyűléseket is tartottak, és olykor küldöttségek fogadására is használták. Íme tehát a palaestra keleti fala:

Visszatérve az aluljáróba, sikerült pár furcsa képet készítenem.

Az aluljárón keresztül átjutottam a Vörösvári út túloldalára, ahol a tábor déli kapujának maradványai állnak. Sajnos ez nem igazán derül ki semmiből, mármint az, hogy mit láthat ott éppen az arra járó. A katonák ezt látták belülről,

és ilyen lehetett kívülről:

Ezt látták a madarak akkor és most:

Mi pedig ezt láthatjuk most gyalogosan:

A kapu mögött találhatóak a tábor maradványai. Innen, a déli kaputól indult a castrum egyik főútja, a cardo. Az oszlopsorral szegélyezett út a tábor központi épületéhez vezetett, két oldalról boltsor szegélyezte. A következő kép nem a mi légiótáborunk É-D-i irányú főútját ábrázolja, de segít elképzelni azt, amit a Flórián téri romkert nem.

Jó lenne, ha valamilyen módon láthatóvá, könnyebben elképzelhetővé tennék az arra járók számára a múltat.

Persze nem könnyű feladat, hisz még a ?padok? is így néznek ki arrafelé:

Az aluljáró-labirintus Pacsirtamező utcai másik kijáratánál a komor gondolatok után elmosolyodtam, a városszínesítő mozgalomnak köszönhetően.

Itt már szinte csak arra tudtam gondolni, mennyire jól esne leülni és meginni egy üdítőt. Ennek ellenére, ha már itt jártam, elmentem a közeli szállodához, hogy megnézzem a késő római erőd falrészletének és bástyájának maradványait. Azt szánom-bánom, de akkor még nem tudtam, hogy a beszámoló elején említett, majdnem titkos építészjellel a parkoló burkolatában a lovascsapat táborának keleti kapuját is jelölték.

Az óbudai Fő tér szomszédságában egy napernyő alatt üldögéltem, és a (szerintem) jól megérdemelt hűsítőm kortyolgatása közben azon töprengtem, milyen gondolat és milyen lélek vezethette azokat, akik a római kori romokon keresztül vezették a HÉV-et, az északi vasutat és ide helyezték az elképesztően forgalmas Flórián téri csomópontot?

Képzeljétek, ez Európa harmadik legnagyobb összefüggő római romterülete.

Kár, hogy ez ma már egyáltalán nem érzékelhető!

Figyeljétek az oldalt, mert folytatódik a romvadászat!