MENÜ

Virágba borult cipőbolt

Virágba borult cipőbolt

Készíts dobozvárost

Készíts dobozvárost!

2014-07-25 Views: 2042 ÉPÍTÉSZET, L

Egyperces – Az egyetlen látnivaló Budán

?Hajóink mellett volt egy török fürdő is, ahová sokan elmentek közülünk fürödni vacsora után. Ez híres volt vizének jóságáról és szépségéről, valamint számos díszes csorgókútjáról. Mert a törökök sokat és szívesen fürdenek és adnak is erre … Vasárnap úgy terveztük, hogy még aznap elindulunk Budáról, mivel azonban erős szélvihar kerekedett, még ott maradtunk. Így néhányan úgy határoztak, hogy ismét elmennek a fürdőbe, mivel más látnivaló nem akadt ott. Egy igazán szép hercegi fürdőt láttunk, melynek vize természetszerűen meleg, nem fával melegítik. Magától olyan forró, hogy alig lehet elviselni. A helyet a törökök nagyon tisztán és rendben tartják, a fürdőzőket pedig nagyon jól szolgálják ki: lemossák, dörzsölik és megszárítják őket. A valódi fürdő előtt a szabad ég alatt van egy közfürdő is, amelyet a szegény emberek számára tartanak fenn. Mielőtt az ember bemegy a fürdőbe, egy szép és tágas termet talál, amelyben levetkőzik. A terem közepén van egy kút. Ezek után jut az ember a valódi fürdőbe, amely inkább templomhoz vagy kápolnához hasonlít, semmint fürdűhelyiséghez.”

Melchior Besolt 1584-ben született beszámolójának forrása: Sudár Balázs: Török fürdők a hódoltságban – terebess.hu

 

Tetszett? Mutasd meg másoknak is!
Share on FacebookGoogle+Pin on PinterestShare on LinkedInTweet about this on TwitterEmail to someonePrint this page

Címkék: , , , , , ,

Mit szólsz hozzá?