Egy igazán nagy arc. Vajon kié lehet ez a kissé komor, vagy inkább elgondolkodó szempár?
A híresség következő képen látható darabja segíthet a megfejtésben.
Bizony, ez New York és Amerika egyik jelképe, a Szabadság-szobor.
1875 szeptemberében nagy bejelentés hangzott el Franciaországban: az Amerikai Egyesült Államok függetlenségének 100. évfordulójára a franciák elkészítik majd a világ talán legnagyobb ajándékát.
A 46 m magas rézszobor 1884-ben lett kész, és a következő esztendőben, 214 csomagban megérkezett New Yorkba.
Mindenképpen különleges ajándék volt ez, már csak azért is, mert a megajándékozottnak is igencsak sok pénzébe került. Az egyesség szerint ugyanis a szobor talapzatát Amerikának kellett fizetnie és elkészítenie.
Hogy gyorsabban meglegyen az ehhez szükséges pénzösszeg adománygyűjtéseket szerveztek. A fáklyát tartó kéz például 1876 és 1882 között New York egyik parkjának látványossága volt, és bárki felmehetett a fáklyához, persze csak miután kifizetett 50 centet érte.
Két hónappal azután, hogy különleges rakományával kikötött Amerikában a szállítóhajó, elkészült a 47 m magas talapzat is, és elkezdődhetett a 350 darabban lévő szobor összeszerelése.
Villámgyorsan – 4 hónap alatt – összeszerelték a több száz darabot, melyből egyet még a francia műhelyben, gyártás közben láthattok a fenti és a most következő két képen.
Ez a kép is Franciaországban készült, pontosabban Párizsban, ahol az 1878-as világkiállításon a város két pontján lehetett megcsodálni a már kész részeket.
A szeptemberi nagy bejelentés után 11 évvel, 1886-ban elkészült a nagy kirakó, és azóta is Amerika egyik legnagyobb látványossága a szabadság és függetlenség jelképeként született Szabadság-szobor.
A Frédéric Auguste Bartholdi francia szobrász tervei és Gustave Eiffel mérnöki munkája nyomán született szabadság-szoborról a wikipedián és a retronaut.com-on olvastam.
Címkék: Amerika, Amerikai Egyesült Államok, Franciaország, New York, rézszobor, sziget, szobor