
Ez a hónap a játszótereké volt itt, a ludbriko.hu-n. Kalandozásaink végén négy izgalmas játszóteret ismerhetsz most meg.

Felfedezted a hasonlóságot a játszótér egymásra pakolt dobozai, és a környező épületek között? A hasonlóság természetesen nem véletlen.

A Szingapúrban álló, csúszó -mászó labirintusként kialakított dobozok ötletét a környező lakóházak adták.




Ázsia után Európában folytatódik a játszótéri kalandozás. Dániában találhatóak ezek a hatalmas faágakra emlékeztető játékok.




A játszótér mellett ilyen nagyszerű pálya is készült, a bringások nagy örömére.

Sam és Pam a neve ennek a két játszótoronynak. Egy kiállításra készültek fenyőfából. Szépek is, és sok felfedezni valót is tartogatnak a kanadai gyerekeknek.






A kék labdákkal teli medence mellett talán felfigyeltél a mindenfelől lógó színes valamikre.

Ezek bizony tollaslabdák, de kissé szokatlanok. A jianzi nevű kínai sportban használják őket. A jianzit a lábtengóhoz hasonlóan játsszák, vagy egyedül dekázgatnak ezekkel a kis tollas labdákkal. Illetve, ami talán szokatlanabb, játszótérré varázsolják velük a főváros egyik utcáját. Tizenötezer labdára volt szükség az építmény elkészítéséhez.

A következő képen láthatod, hogy milyen az, amikor nem dróthálókra vannak rögzítve, hanem játszanak a jianzi labdákkal.

Különleges ötletekben, érdekes játszóterekben nem volt hiány az elmúlt hetekben. Remélem, te is találtál ötleteket álomjátszóteredhez, amit a FundiMini pályázatra készíthetsz el. Sok sikert, és jó szórakozást kívánok az alkotáshoz!

A szingapúri játszóteret a Carve tervezte, akiknek több munkája is látható volt az elmúlt hónapban. Az Arhusban található Pulse Park a CEBRA munkája. A PNE kiállításra az Office of McFarlane Biggar Architects + Designers Inc. tervezte a játszótornyokat. A jianzi pavilon a SPARK architects munkája.
Forrás: archdaily.com, canfor.com, cebraarchitecture.dk, designboom.com, landezine.com,
officemb.ca, pinterest.com.
Címkék: Arhus, Dánia, inspiráció, játszótér, Kanada, Kína, Peking, Szingapúr












